2009. április 17., péntek
.Álarc.
A mosoly egy fegyver. Emberek tömegeit tudod irányítani vele.
Ami Neked a valóság, Nekem csupán egy álarc. Egy jelmez, melyben elbújhatok. Hol elrejthetem azokat a dolgokat, amikről nem akarom, hogy tudjon a nagyvilág.
Ha nevetek vagy rád kacsintok az nem feltétlenül azt jelenti, hogy boldog vagyok vagy kedvellek, csupán játszom a szerepet, amit megkövetelek magamtól.
Könnyezik a szem és nevet a száj,
nem sikoltok, úgyse hallod mi fáj.
Könnyezik az ég is, s vele nevet a nap,
hidd el csak Te vagy, ki rab...
Az őrület szélén táncolni csak látszatra veszélyes.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nem értettem, hogy az elmúlt években oly ménsztrím blogokban sokak legbensőbb titkaikat, napjaik krónikájában szinte minden percüket megosztják országgal – világgal. Az okot persze tudom, de mégsem értem miért teszik meg.
VálaszTörlésItt minden szép és kódolt. Nem érti csak a lelkek „High Society-ja”. De ők többet tudnak meg írójáról, mint amit mainstream blogok írói elárulnak valaha is.
Amaz nem érdekel – ide igyekszem felkapaszkodni.
a.
vajon lemered venni az állarcodat, és tudni most tényleg azt csinálod ami nem követelődzés?
VálaszTörlésnagyon tetszik a blogod.nem tudom hogy találtam rá nem szoktam ismeretlen emberek blogját olvasni de az első mondat után végig kelelt olvasnom az egészet.nagyon tetszenek az idézetek.igy tovább : )
VálaszTörlés