.őrület.

Még egy álmatlan éjszaka. Az óra halk kattogása és a szomszéd szobában üvöltő TV zaja elkergeti az óhajtott álomtündérek érkezését. Csak forgolódom, erősen kapaszkodva az alvás gondolatába. A szoba falai lassan elmosódnak a koncentrálástól, hogy egy pillanat múlva visszatérjenek szilárd mivoltukba. Még pár sikertelen próbálkozás és az ébrenlét győzedelmeskedik. Lágyan félredobom a párnát és kimászok az ágyból. Holdfényre szomjazom...
Az ablak nyitott szárnyai hívogatóan csillognak. Közelebb lépek, s kezemmel végigsimítom a hideg üveglapot. A beléje zárt gyermek nem mozdul, csak áll és néz rám tétlenül. Újra felé nyújtom az ujjaim, de ő csak áll, arcán különc mosollyal. Kuncogás tör elő belőlem, egész testet rázó, önfeledt kacagás. Ő még mindig csak áll, szemöldökét felhúzva, megvetőleg kezét a szemei elé tartva. Csak nézem és várom, ahogy az ismeretlen gyűlölet átjárja minden porcikám. Egy meggondolatban pillanatban előre nyújtom a karom, mintha csak a gyermek nyakát szeretném elkapni. Hallom a szilánkok csilingelő neszét, amint földetérnek, s ezernyi darabra törnek, érzem a fájdalmat, a kezemben lüktető erek sikolyát, de testem csak nevet.
Megint legyőztél-ismertem el magamban, miközben egy nagyobb üvegdarabot vettem a kezembe, mit sem törődve az égető kínnal. Kacéran a hold felé fordultam, s szemem elé tartottam az üveget. Ő ott volt benne, diadalittasan bámulva önmagát, szemében elégtétellel.


Ahhoz, hogy legyőzhetetlen légy, magaddal kell megküzdened.
Ha legyőzted önmagad, nincs szükséged többé másokra.|Felesleges küzdelem?
De elűzi a fájdalmat.


Oszd meg magad másokkal, de ne függj Tőlük.|Függjenek Ők Tőled.
Tedd Őket boldoggá.|Félj Tőlük.
A kezdet nehéz, a vég meg elkerülhetetlen.
Válj eggyé az idővel.