.csillámpor.

Felkélt a mélysötét éj, s elnyelte lázasan fénylő napot,
elnyelte a szivárványt, s helyére egy csillagot rakott.
Gyengéd csókkal hívta a holdat, s festette az eget,
testéből hamuszínt, majd feketét kevert.
Leszállt, keringett, folyókba halvány tükröket rejtett,
simogatva arcokra csillámport lehellt.
Suttogva repült tovább, suttogott és rengett,
megtörve, s alkotva a csendet.
Léptével új álmokat zúdított a világra,
szíveket megtöltve, majd csavarva sivárra.


Igaz megkésve, de megjöttem.
Itt vagyok, és itt is maradok.
Sajnálom.
Elnézést mindenkitől, akit megbántottam, akár a hiányommal, akár a visszatértemmel.
Nem terveztem meg eléggé. Próbáltam visszailleszkedni, nem venni tudomást a helyzet komolyságáról. Reméltem, hogy minden ott folytatódhat, ahol abbamaradt. Ebben hatalmasat tévedtem.
Talán változtam. Nem tudatosan. És nem mások megbántásaképpen. Mégis így sikerült.
Ezért viszont nem kérek elnézést. Hisz felesleges lenne olyan dolog miatt mentegetőznöm, amit nem Én idéztem elő.
Ha valaki szeret, Veled változik.

Ha elkapod a pillangót, talán már nem száll tovább|Képtelen.
Mint ahogy a lélek, amit egyszer megérintesz.
Engem megérintett. Megérintett, átölelt, megfogott, számra csókot helyezett, majd eldobott, rámlépett és hangosan kacagott.
Persze nem vette észre.


Csillog a szem, poros az arc, folyik a könny, s benne a legszebb szivárvány.
Égen a szivárvány, látványától indul a könny, elesik a test, majd poros az arc, s megcsillan a szem.

Elridegült a világ, talán csak a hideg okozza.
Talán a hideg megfagyasztotta a tüzet.
Talán a tűz önként ölelte át a telet.
Talán beleszeretett a HIDEGbe.
Csak a hideg el ne hagyja...

Ölelj, karmolj, harapj, tégy azzá aki lenni akarok|a részeddé.
Újra és újra|Hisz miénk a világ|Én irányítom az időt, ne feledd.
Nézz a szemembe|hazudd, hogy szeretsz.
Tiéd maradok|mint a többié.
Csillámpor ragyog az ajkadon|csak lehelld az enyémre.