.van ami örök.

Lassan éjfélt üt az óra. A másodpercek fénylő cseppekként törlődnek le az idő hamvas arcáról, hogy elmerüljenek a múlt homályában. Álmatag tekintettel nézek alá, s csak romokat látok. Egy élet hamvait. Védkeztem...bűnök tengerébe merítettem szívem.

Változtam. Akaratlan vagy sem, hisz ez nem számít. Világokat láttam, részükként éltem, majd szabadon szálltam tovább szárnyak nélkül, mint egy álom. Romokat hagytam. Védkeztem...bűnök tengerébe merítettem szívem, mérget lopva belőle.

Érzem a gonoszt. Félek. Félek, hogy elvesztem azt, amit megszerettem. Amit megszelidítettem. Nélküle üres vagyok, csak egy test, mozgó léptek, nevető ajkak, lelketlen lélek. Védkeztem...bűnök tengerébe merítettem szívem, mérget lopva belőle, hogy kioltsam a szivárványt.




Remélem van még időm. Remélem van még számomra hely. Remélem a karjaidban tudhatom magam. Remélem látlak még mosolyogni. Remélem, hogy vannak még remények.

Tudom, hogy nem tudok mindent varázsütésre rendbehozni. És nem is szeretnék. Minden percet ki akarok használni. Mindent, amitől újra közel leszel hozzám.
Ebben nem változtam. Hiányzol.





Várj még, csak add a kezed, mond, hogy szeretsz,
Mond, hogy soha el nem feledsz.
Mond ki vagyok Én Neked?-mond mit felelsz.
Nézlek, s a semmibe meredsz.
Szeretlek.