.önkép.

Vak vagy Te is, naív gyermek, nevető bohóc
Részed a semmi, féktelen álmok, életed kolonc.
Egy vagy Te is, névtelen senki, ártatlan bűnök,
Lehetetlen vágyak, darabokban hulló tükrök.
Vértelen ereid éltetik hangtalan szíved,
Tudatod alatt apró csengő hang dúdolja rímed.
Szemed takarja fátyol, örök ádáz átkok,
Ne félj, álmodban testedbe tőröket mártok.
Szögek sértik a keresztet, mi nyakadban fekszik,
Nincsen lelked, helyén üres sík rejlik.
Üres vagy Te is, egy céltalan árva,
Csak vagy, létezel némán, talán egy szebb holnapra várva.
De nem jön a Nap, csak a Hold játszik fényesen,
Nevet az ég, tested lehúz és tátog kényesen.
Nem vagy Te, se szent, se árny,
Egy csillag vagy a sok közül, nincsen szárny.
Halandók közé száműzve, ez légyen sorsod,
Mi fontos volt, mit elhagytál, egy érintésben hordod.
Szoborként lélegzel, képeken merengsz,
Csalódsz, s folyékony üvegből kerítést emelsz,
Majd hiányt érzel, világokat rombolsz,
Tintával vegyített könnyekben tombolsz.
Majd elér a végzet, hisz Te sem vagy más,
Ne sírj, ne könyörögj, Otthonra Te sem találsz...