Az életet még most is csak egy csalafinta, olykor kegyetlen játékhoz tudnám hasonlítani,
mely mégis kiszámítható. Ezáltal unalmassá válhat a létezés.
Ez az élet különös fintora...megtervezett izgalmak.
Az ablakon beszűrődő csintalan napsugarak ádáz harcot vívtak nap, mint nap a szobában
uralkodó sötéttel, ezzel halovány mosolyt csalva arcomra.
A hajnal első pírja a sereg élén érkezik, mögötte megannyi "fénylovas".
Órákig tartó küzdelem veszi kezdetét, melynek vége mindig ugyanaz...az árnyak lassan betöltik a szobát,
egy megnyugtató mondat száll a lágy szellővel: "Holnap találkozunk...", s az utolsó fény is elhal az
alkonnyal. Majd felkél a királynő, kecsesen nyugalmat rejtve a szívbe...
"Felkelsz, és arcodra egy mosolyt festesz, ez is kell a mindennapos jelmezedhez, milyen szép vagy...
Újra játszol, újra élsz, magányodról nem beszélsz, hangok hívnak, visszatérsz, nem szeretsz és nem
remélsz... Ugye nem félsz??"
Hiány...
"folyt.köv."
2009. június 2., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
egy könyvet nem akarsz írni?.....de komolyan
VálaszTörlésazt nagyon szivesen elolvasnám...XD