
Tévedésből.
Egy meg nem történt perc szüleménye vagyok.
Csak egy Álomkép.
Csak egy álom, egy álom, mi távozik.
Számomra a minden, mindegyre változik.
Éjt követ nappal, s nappalt az éj.
Meglátod, soha nem Én voltam a Fény.
...meglátod...
KÉPEK.kép.KÉPEK
melyek talán nem is igazak
talán sosem voltak
melyek azzá válnak
talán azok
Miért vagyunk itt?
Talán ez segít...
"Az élet megtanított arra, hogy mikor harcoljak valakiért, és mikor álljak félre, ha
én nem szeretek, vagy ha engem nem szeretnek. Megtanított arra is, hogy mikor a
legfontosabb döntéseket hozom, hogy döntsek jól. Azt is megmutatta, hogy sok
embert elvesztek, és sok embert el kell majd engednem, akiket szeretek, de
erősnek kell lennem, és arra kell gondolnom, hogy mások számítanak rám. Idővel
begyógyulnak a sebek, mert aki elment, az nem jön vissza. Persze ebből
természetesen sok minden nem igaz. Az élet csak remélni tanított meg. Remélni
azt, hogy tudjam, mikor kell harcolni, s félre állni. Remélni, hogy jó döntést
hozok, mikor döntést kell hoznom. Remélni, hogy akit elvesztek, annak jobb lesz,
és én majd erős tudok maradni, hogy továbblépjek, és csak a jó emlékeket őrizzem
meg. Remélni, hogy begyógyulnak a sebek, a legmélyebbek is, begyógyuljanak, de
ne tűnjenek el. Minden egyes sebet szeretek a szívemen, minden én vagyok, és a
múltam, ott kell lenniük. Tehát csak remélhetem, hogy így fogok élni. De nekem
ez a pár remény pont elég."
Nem a boldogságért vagyunk itt. A reményért. A reményért, hogy boldogok leszünk.
Ne akarj boldog lenni, csak reméld, hogy az leszel.
Ne légy önző...hisz csak akkor remélheted, hogy mások sem lesznek...
Réveteg tekintettel nézlek titeket emberek,
s kérdem Én, hová lett halhatatlan lelketek?

Hová lesz az, mi örökké elveszett?
Nincs semmitek, csak halandó testetek.
Bár az Én szívem marja jég,
nálatok még az is tovább él.
Szemetek üres, elmétek fél,
az idő veletek harcra kél.
Harcra kél, porba tipor, s elemészt,
de ne sírj, reméld emlékedben tovább élsz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése